A bizonytalanságtól agresszívvá válhatnak a gyermekek
Kiabálás, csapkodás, hiszti, dobálás, rugdosás – csupán néhány jel, amiből arra következtethetünk, hogy a gyermekünk nehéz időszakot él át, amiben bizony a környezetében jelenlévő bizonytalanság és félelem is közrejátszhat.
Az elmúlt években rendkívüli bizonytalanságokat éltünk át, a mostani hónapok is a kiszámíthatatlanságról szólnak. A gyermekek érzik a körülöttük növekvő feszültségeket, kétségeket, látják és hallják, hogy mi történik körülöttük a világban és azt is, hogy esetleg aggódnak a szüleik. Ez pedig megrémisztheti őket, aminek következtében bennük is egyre gyűlni kezd a feszültség, ami aztán különböző módokon robbanhat ki belőlük.
Vannak azonban jól bevált módszerek, amikkel egyrészről csökkenthető a fesztültség, másrészről pedig megelőzhetők a robbanások.
Első lépésként tisztázni kell: bármennyire is feszült a gyerek az agresszivitás nem elfogadott, erre a szülőnek és a pedagógusnak is a határszabás módszerével egyértelmű nemet kell mondania.
Rendkívül fontos egy stabil pontot jelentő napirend kialakítása, ami alapvetően is biztonságérzetet ad a gyermekeknek. Emellett pedig naponta több alkalommal is biztosítsunk a gyermekünk számára szabad mozgási lehetőséget, ami szintén segít neki abban, hogy elengedje a benne gyülemlő feszültségeket.
Törekedjünk arra, hogy minden nap töltsünk minőségi időt a gyermekünkre, figyeljünk rá, hallgassuk meg, vonjuk be az otthoni feladatok ellátásába, legyünk példamutatóak és nyugodtak. Ha érezzük, hogy a gyermekünkből előtör a stressz, azonnal szakítsuk meg a tevékenységünket és tereljük el a figyelmüket akár közös játékkal, sportolással, meditálással, de segítsük őt abban is, hogy le tudja vezetni a feszültséget is.
Amennyiben nem a gyermekünk az agresszív, hanem a környezetében egy másik kicsi, segítsük őt tanácsokkal, konkrét javaslatokkal, hogyan tudja saját magát megvédeni és kijelölni a másik felé az énhatárait. Ehhez nagyszerű eszköz az Önvédelemoktatás gondozásában megjelent Kalandos, zűrös hétköznapok mesekönyv, a hozzá kapcsolódó mesekártya és a kirakó.
A feszültség levezetésére pedig remek lehetőséget adnak a gyermek önvédelmi edzések is, ahol amellett, hogy fizikailag is átmozgatjuk a gyermekeket, olyan hasznos tudással is gazdagodhatnak, amikkel a közösségen belüli agressziót is megtanulják kezelni és megelőzni.

- Megosztás:
- Hogyan kerüld el a zsebtolvajokat a temetőlátogatások alkalmával?
- A legtöbb esetben rejtve marad a családon belüli erőszak – Ezt lehet tenni ellene